2013. január 3., csütörtök

Ültessünk kaliforniai paprikát

No igen nem igazán kézműves tevékenység a paprika ültetés, de mégsem áll távol tőle. Ugyanis biztos szakértő kezekre van szükség, ahhoz, hogy egy teljesen újat alkothassunk :)
Pár hónapja vettünk a boltban kaliforniai paprikát, és végre egy jó példányra bukkantam rá, nem volt szálkás kemény a külső része, szép piros volt és édes. Így félreraktam a magokat. És most úgy döntöttem kicsiráztatom a magokat. Ennek több oka is volt hogy miért éppen most.
Persze tudom, hogy még tél van, de a két évvel ezelőtti paradicsom projektből tanulva időben el akartam ültetni a magokat. Ugyanis a paradicsom projektnél, kétszer volt termés hozam, aminek nagyon örültem, mert sok volt a paradicsom nagyon és a másodikra nem is számítottam. De az időjárás közbeszólt, és a második terméshozamnak nagy része már nem érett be, és elfagyott.
Így most a paprikákat, már most kicsíráztatom, és nevelgetem idebent, és mire megérkezik a tavasz, kiültethetem a palántákat, amik már jól megerősödtek. Így több idejük lesz beérlelni a termést, és hamarabb is lesz termésük, mint a később elültetett paprikáknak.


A magok kb. egy hét alatt kicsíráztak.
Először a fehér kis gyököcske bújt elő a magból. Ezt meglátva földbe raktam őket. Nedves, de nem vizes földbe. Természetesen a gyököcskét gondosan a födbe raktam, de nem temettem el a magot, hogy a rügyecske szépen fel tudjon magasodni. Két napja hogy a földbe raktam a kihajtott magokat, és megjelentek a zöld hajtások.
Most szépen nevelgetem őket, folyamatosan nedvesen tartom a magokat, és várom, hogy eljöjjön a tavasz-nyár, hogy kiültethessem őket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése